Juli, automata váltós tanfolyamot végző tanítványom előző órai kalandjait sikerélménnyel zárta. Persze rendesen elfáradt a végére, de ez teljesen normális, annyi új és szokatlan inger éri a kezdő sofőrt élete első vezetésóráján. A rutin megszerzésével azonban ezek már annyira természetesek lesznek, hogy észre sem fogja venni őket. És bár az első alkalom után ez kissé hihetetlennek tűnik, de mindig mindenkinél eljön ez az állapot. Hogy kinek mennyi ideig tart, az egyrészt egyéni tulajdonságaink, másrészt az autó (automata vagy manuális) kérdése.
Mi is a „rutinszerzés”?
A „rutint szerezni” kifejezés magában hordozza a gyakorlást, a hosszú hónapok alatt berögzülő mozdulatok végtelen számú ismételgetését. Miért is kell ilyen sok idő a rutinszerzéshez? Mert ez nem csak egy sima tanulási folyamat: nem elég megjegyezni például, hogy a kocsit SIKK-esen indítjuk, vagyis hogy „Sebesség, Index, Körültekintés, Kézifék”, a helyes sorrend. A mozdulatoknak be kell idegződniük, hogy gondolkodás nélkül menjen a gépkocsi kezelése, épp úgy, mint a séta, vagy a nevünk leírása. És a kuplung-kézifék-sebességváltó „szentháromság” egy hagyományos manuális váltós autón bizony hosszú hónapokra megnehezíti a legtöbb tanuló életét. Pedig a manuális váltós autón ez az alapja mindennek, amíg ez nem megy gördülékenyen, minden más manőver rettenetes nehéz lesz. Olyan, mintha meg akarnánk oldani egy másodfokú egyenletet, de nem ismernénk még a szorzótáblát. Szóval, a hagyományos váltóval rengeteg energia, idő és odafigyelés kell, mire úgy megy a járműkezelés, mint a karikacsapás.
Az automata váltós autón mindez nem is létezik!
Mivel nincs kuplungpedál és nem kell a sebességváltóval vezetés közben foglalkozni, a vezetés kezdeti nehézségei elő sem bukkannak a tanulás során. Vagyis olyan, mintha a szorzótáblával a fejünkben születnénk. 🙂 Jöhetnek máris a rutinpálya izgalmai Juli számára!
Az autóméretek érzékelése
Még a gyakorlott sofőröknek is kell pár óra, hogy egy új autó külső méreteit pontosan érzékeljék. Pedig a manőverek elvégzéséhez és a közlekedésben való részvételhez egy nagyon fontos. A rutinpálya első feladatai az automata váltós autóval már a tanfolyam elején szuper jól mentek Julinak, hiszen teljes egészében a bójákra tudott koncentrálni, így néhány próbálkozás után már könnyedén kerülgettük őket.
Az emelkedő többé nem mumus!
A legtöbb kezdő (sőt, olykor haladó) sofőr számára a legnagyobb kihívás az emelkedőn elindulás-megállás. Nem is csoda: ilyenkor az indulás alkalmával a „Sebesség, Index, Körültekintés, Kézifék” sorrendje mellett arra is ügyelni kell, hogy a kézifék kiengedése és a kuplung-gáz pedálok működtetése összhangban legyen. És ez bizony jó sok lefulladás után szokott rögzülni. Volt olyan tanítványom, aki azért jött át hozzám, már a jogsija megszerzése után, mert egyszerűen nem mert vezetni, ugyanis dimbes-dombos helyen lakott, és a kézifékes indulás mozdulatai – megfelelő mennyiségű gyakorlás hiányában – nem rögzültek nála. A meredek Gábor Áron utcán araszolni a dugóban, és indításkor lefulladni, majd visszagurulni a szorosan mögöttünk álló bömös terepjáróra – hát, nem tartozik dédelgetett álmaink közé! Így szegénynek hiába volt jogsija, kocsija, továbbra is a 91-es buszra várt hajnalonta.
Nos, az automata váltós autón ez egész egyszerűen nem létező probléma. Az autóval ugyanúgy állsz meg és indulsz el, mint sík terepen. Nem kell kézifékkel és kuplung-gázpedál összehangolással küzdened. A kocsi ez önmagától megoldja. Juli is rettentően könnyedén vette az emelkedős-lejtős indulásokat, megállásokat. Nem fogom félteni, ha kirándulni indul majd a János-hegyi kilátóhoz. Ami persze még kissé odébb van! De már nem az emelkedőn elindulás miatt. 🙂 Abban már megvan rutinja.
Kövessétek továbbra is Juli kalandjait az automata váltós tanfolyamon, hamarosan a forgalomban találkozunk!
Bulya Sándor
iskolavezető, oktató
