fbpx

Januártól új kérdések a KRESZ vizsgában!

Megosztás:

Most akarsz belevágni a KRESZ-be? Ezt kell tudnod az új vizsgakérdésekről!

2018 januárjában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyásával  bővítik az elméleti vizsgák mozgóképes kérdéseit. Legutóbb három éve, 2015 januárjában voltak jelentős változások a vizsgakérdések körében. Másfél évvel később annyit újítottak, hogy a kérdéshez kapcsolódó közlekedési szituációkat már nem állóképen, hanem mozgóképen vizsgálhatták meg a vizsgázók. Minden kategóriába bekerült két olyan feladat, ahol a valós közlekedési helyzetekhez hasonlóan folyamatában látható a közlekedés, így a mozgásban lévő járművekre vonatkozóan kell megtalálni a helyes válaszokat. Ezek a feladatok bővülnek idén januárban, érdemes tehát egyre nagyobb figyelmet fordítani rájuk a felkészülés során.

Könnyebb vagy nehezebb lesz a vizsga?

Ez első hallásra úgy tűnik, hogy nehezebbé teheti a  vizsgázók dolgát, hiszen ugyanannyi idő alatt több információt kell feldolgozni a szituáció értékeléséhez.  Viszont a tapasztalatok azt mutatják, hogy az előzményeket, illetve a forgalom alakulását folyamatában vizsgálva könnyebben meg lehet válaszolni a kérdéseket. A való életben is így működik majd a vezetés, a valós közlekedés során sem állóképek alapján kell döntenünk, ebből kiindulva valósabb képet adhat a jelenlegi módszer a vizsgázó felkészültségéről.

Igaz, hogy a körülbelül 10 másodperces videót többször is meg lehet tekinteni a vizsga során, de azt is fontos tudni, hogy ez nem olyan nagy segítség, mivel a videós feladatok megoldására ugyanúgy 1 perc áll a tanulók rendelkezésére, mint a szöveges vagy állóképes feladatoknál.

Készülj a mozgóképes vizsgára szimulátorunkon – ingyen!

Nehézséget az jelenthet, hogy az elméleti vizsga részvevői még sohasem vezettek autót, így sokak számára szokatlan lehet a mozgóképes feladat. A LikeDrive autósiskolában azonban az elméleti tanfolyam része az ingyenes szimulátoros képzés, így azok is gyakorlott szemmel vizsgálhatják majd a mozgóképes kérdéseket, akik kissé nehezebben tájékozódnak ezekben a szituációkban. A szimulátoron ugyanis valódi közlekedési helyzeteket dolgoz fel a program: elsőbbséget kell adni, beengedni a másikat, sávot váltani, előzni, pont ugyanúgy, mint az igazi autóval, az igazi utakon.

Kattints, és tudj meg többet a szimulátoros képzésünkről!

Miért a LikeDrive Autósiskola?

A LikeDrive Autósiskola modern és innovatív megközelítést kínál a vezetésoktatás terén. Célunk, hogy tanulóink a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban sajátítsák el a biztonságos és magabiztos vezetéshez szükséges készségeket. Tapasztalt oktatóink személyre szabott figyelmet fordítanak minden tanulóra, így biztosítva, hogy mindenki a saját tempójában haladhasson. Korszerű járműparkunk és a legújabb oktatási módszerek garantálják, hogy a tanulási folyamat gördülékeny és élvezetes legyen. Küldetésünk, hogy minden tanulónk sikeres vizsgát tegyen és magabiztosan vezessen a forgalomban.
Tesla tanulóautó naplementében

További cikkek

Tesla élményvezetés​

Adj felejthetetlen élményt szeretteidnek, barátaidnak, és lepd meg őket egy Tesla élményvezetéssel. Vásárolj most ajándékutalványt!

Tesla tanuló autó menet közben

Vezetés tanfolyamok

Manuális váltó

Ismerd meg a manuális váltás minden részletét autóvezetés közben.

Automata váltó

Vezetés oktatás könnyedén, az automatikus váltó előnyeivel.

Gyakorló vezetés

Fejleszd vezetési képességeidet tapasztalt oktatók segítségével.

Online KRESZ

Készülj fel a közlekedés szabályaira, hogy biztonságban legyél.