Ugye, te is minél hamarabb szeretnéd megszerezni? Sok mindentől függ, hogy az első kresz óra után mennyi idő telik el, amíg kezedben lehet az áhított okmány. Számít a szorgalmad (de ezzel tuti nem lesz gond, ugye?), a szabadidőd, amit a tanulásra és a vezetésre tudsz fordítani, és függ az autósiskola rugalmasságától is.
A sikeres kresz-vizsga után mindenki minél hamarabb autóra akar kerülni, érthető módon. Vannak azonban olyan iskolák, akik túl sok tanulót vesznek fel egyszerre, így az elméleti oktatás után egész egyszerűen nem tudnak tanulóautót biztosítani a frissen kezdőknek. Az sem ritka, hogy hetekig-hónapokig kell várni egy szabad oktatóra, és még ekkor sem biztos, hogy olyan autót és olyan oktatót kapsz, amilyet szeretnél.
Arról nem is beszélve, hogy a tanulás akkor a leghatékonyabb, ha nem telnek el hetek a két gyakorlati óra között. Hiszen, amit megtanultál, könnyen elfelejted két hét alatt. Egyszerű kiszámolni, mennyivel több órát kell venned a sikeres forgalmi vizsgához, ha minden egyes órának a felét az előzőleg tanultak felelevenítésére kell pazarolni.
A vezetést ugyanis kizárólag hivatalos keretek között, oktatóautóval szabad gyakorolni. Súlyos büntetést szabhatnak ki arra, aki átengedi a kormányt egy jogosítvánnyal nem rendelkező személynek. Arról nem is beszélve, hogy így neked is ugorhat a jogsiszerzésed, hiszen eltilthatnak tőle egy időre.
Keress tehát olyan iskolát, ahol garantálják neked, hogy a sikeres kresz-vizsga után rövid időn belül autóra kerülhetsz, és a gyakorlati órákon hetente legalább egyszer, de még jobb, ha kétszer részt vehetsz.