Nyilván olyat, aki a magas színvonalú képzés mellett jó hangulatú, barátságos órákat tart.
Termászetesenaz az ideális, ha megfelelő összhang van a tanuló és az oktató között. Ez legalább olyan fontos a sikeres tanuláshoz, gyakorláshoz, mint a magas szintű szakmai tudás és a kiváló gépkocsi. A jogsiszerzés ugyanis nem egy szokványos tanulási folyamat.
Az órák során a sok elméleti ismeret mellett új készségeket is el kell sajátítania a tanulónak, és új beidegződéseknek kell kialakulniuk. Összetett idegrendszeri folyamat, ami annál hatékonyabban működik, minél jobban együtt tud dolgozni oktató és tanuló, hiszen minél jobb és oldottabb a hangulat az órák során, annál jobban lehet összpontosítani a vezetésre.
A jó oktató segít megteremteni a tanuló biztonságérzetét
Természetes, hogy a legtöbb ember automatikusan átél bizonyos fokú szorongást, amikor először ül a kormány mögé. Nem kell meglepődni: egy teljesen új szituációban kell irányítani egyelőre ismeretlen – és jókora – gépet, méghozzá úgy, hogy körülötte a forgalom többi részvevője (általában) sokkal rutinosabb. És a rutinos, de nem jófej vezetők bizony sokszor idegesen is reagálnak a kezdők lassabb tempójára – pedig ők is így kezdték valamikor.
Nyugodt és felszabadult lelkiállapotba kellene tehát kerülni a tanulónak, egy fenti, meglehetősen stresszes szituációban… Erre akár azt is mondhatnánk, hogy lehetetlen, ha nem tapasztaltuk volna már ezerszer, hogy amennyiben az oktató magabiztos és nyugodt, akkor a tanuló is hamarosan lazán tud majd a feladatokra koncentrálni.
Az automata autó is könnyebbséget jelent
Legtöbb esetben egy oktatóhoz egy autó tartozik. Ezt is érdemes tehát számításba venni. Bulya Sándor autósoktatónak, a LikeDrive.hu autósiskola vezetője azt tapasztalta, hogy hasznos gyakorlati segítség lehet például az automata váltós jogosítvány választása a kevésbé bátraknak.
Az automata autós vezetés a szorongóbb típusoknak sokkal hamarabb jobb és nagyobb élményt ad, mint a manuális autós vezetés. Ráadásul szinte teljesen kizárja az összes olyan helyzetet, ami miatt félni szoktak a tanulók (emelkedőn való megállás-elindulás, lefulladás, sebességváltás elmulasztása vagy elrontása, kézifék használata, kuplung-gáz összehangolása, figyelem elvonása a közlekedési helyzetektől).
A fejlődésben emellett sokat segít a támogató oktató, aki tisztában van a tanuló nehézségeinek okával, és ahhoz igazodva egyénre szabja oktatási módszerét úgy a rutinpályán, mint a forgalomban.
Sokan vannak, akik soha nem mernek belevágni a vezetésbe, és talán még többen, akik kisebb-nagyobb nehézségek árán megszerzik ugyan a jogosítványt, de amikor végre kezükben van az áhított okmány, egy métert sem mernek egyedül vezetni a forgalomban. Vagy ha rá is szánják magukat, remegve, torkukban dobogó szívvel, görcsösen a kormányba kapaszkodva szenvedik végig az utat. Nekik is érdemes az automata váltós autóra váltani!