Aki pénteken délután ment már autópályán legalább egy Budapest – Balcsi távot, az biztosan tudja, hogy ilyenkor általában mindenki siet. Sőt, van, aki még annál is jobban siet. Igazából a legtöbbször Balcsi és péntek délután se kell hozzá. Ahhoz nem kell autósiskolába járni, hogy az ember tudja: személygépkocsival, autópályán 130 km/óra a megengedett maximális sebesség. nagyon sokan azonban jócskán túllépik ezt a sebességhatárt. De vajon van értelme? Tényleg annyival hamarabb érnek oda?
Egy kutatás során összegyűjtötték, hogy mennyi időt lehet nyerni a sebességhatár-túllépésekkel. A táblázatból jól látszik, hogy egy átlagos balatoni autózásnál teljesen felesleges 170-nel száguldozni, hiszen úti célunktól függően csak 10-15 percet nyerhetünk vele.
Mennyit nyerhetünk valójában?
Persze, ez a „nyereség” soha nem fog összejönni, hacsak nem teljesen egyedül mienk a pálya. A torlódások, az időről-időre kialakuló egybefüggő kocsisorok miatt nagyon ritkán és akkor is csak rövid időre tudnánk tartani a 10-15 perces nyereséghez szükséges 170 km/h-s sebességet. Ha nagy a forgalom, akkor becslésünk szerint 1-2 perc, szellősebb autópálya esetén pedig 4-5 perc lehet a valós nyereség.
Ennyivel korábban érünk oda, ha kockáztatjuk a büntetést (ami ugye annál nagyobb, minél többel léptük át a sebességhatárt). És nyilván kockáztatjuk saját magunk és mások testi és anyagi épségét is, illetve sajnos azt kell mondjuk, hogy ekkor a sebességnél már inkább az életet kockáztatjuk, bármilyen jó autóban is üljünk.
Vajon miért ennyire vonzó a sebességtúllépés?
Valószínűleg az időnyereség minimális volta minden gyakorlott sofőr előtt világos. Hiszen senki sem ért még le fél óra alatt Siófokra. Mégis a lehető legjobban nyomja neki, aki teheti. Talán, hogy nehogy úgy érezze, elveszteget néhány baromi fontos percet, amit a parti lángososnál vagy a korzón korzózva is tölthetne. Rohanunk pihenni! A frász tör ki minket, nehogy 5 perccel rövidebb legyen a hétvége.
Aztán a másik lehetséges ok, hogy általában rohanunk, és türelmetlenek vagyunk. Kicsit hasonlít ez a sorban állásra. Azt is azért utáljuk, mert úgy érezzük, feltartanak a dolgunkban. Ki ne érezte volna már a különbséget aközött, mikor a másik ügyfélre várunk vagy amikor a saját ügyünket intézik. Olyankor nem számít, egy vagy öt perc alatt végzünk-e, hacsak nem rohanunk épp valahová. Na, egy ilyen, szöszmötölő „ellenség” a lassabb jármű, amit ha törik, ha szakad, a saját lelki üdvünk miatt mindenképp meg kell előznünk.
Ellenség a 130-as tábla is, ugye, hiszen csak azért van ott, hogy feltartson. Az ilyen autós azzal hitegeti magát, hogy neki van igaza, hiszen a német autópályákon sincs sebességhatár. Az, hogy a magyar utak minősége vagy a magyar átlag járműpark egyszerűen nem alkalmasak a nagy sebességgel való haladásra, és ő bizony velük kell, hogy együtt éljen, nem jut eszébe.
Ráadásul, aki gyors autóval jár, az egyrészt észre sem veszi fizikailag a száguldást, hiszen autója ugyanolyan könnyedén és hangtalanul suhan 170-nél, mint 90-nél. Persze, a csattanás ugyanolyan hangos lesz a 30 milliós luxuskocsiban is, mint a 25 éves csotrogányban, akit esetleg telibe találhat, ha mondjuk kipördül, mert vízátfolyás vagy olajfolt miatt megcsúszott. Az ESP és a többi hárombetűs elektrinikus biztonsági felszerelés sajnos nem garancia ezek megelőzésére. A fizika törvényeit a legfejlettebb technológia sem tudja meghazudtolni. Ha egy kocsinak el el kell repülni, el fog. És 170-nél erre, mondjuk, egy SUV-nak elég jó esélye van. A luxuskocsiban talán túlélik, a csotrogányban ülőknek esélyük sem lesz.
A magyar autópályákon tehát a fentiekre kell számítanunk.
Nézzük, mit is ír a KRESZ a témához kapcsolódóan:
A jármű sebességét az adott járműtípusra vonatkozó sebességhatárokon belül úgy kell megválasztani, hogy a vezető a járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül, és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell.
Érdemes megfogadni.
Kép forrása: Designed by Freepik
